Az előadást tartja:
Pintér Zoltán
a Carpex Kft. szakmai vezetője és tulajdonosa
Az idén 30 éves Carpex Kft. 164 munkatárssal nyújt ipari területeken takarítási szolgáltatást. 2024-ben elérik az 1.2 milliárd Forintos árbevételt, így a takarító vállalatok közt az eredményeik példaértékűek.
Zoltán elmondása szerint hosszú és rögös volt ez az út, de végül elérték céljukat.
A takarítási szakma nagy humán erőforrás igényű, az árbevétel 75-80%-át a bérköltség viszi el, így náluk nagy hangsúlyt kap a hatékonyság, különben nem tudnák tartani a profitcélt, ha nem figyelnének oda a hatékony működésre.
Az előadás házigazdája:
Verebélyi Szilvia
a Szemléletváltó tulajdonosa
Verebélyi Szilvia 2018-ban vette kezébe a Szemléletváltó mentorprogram kibővítését, szervezését – ma pedig már tulajdonosként segíti a vállalkozókat. Célja mindig az, hogy a programban résztvevő vállalkozók felé a maximális támogatást, tudást és segítségnyújtást adja.
Elkötelezett híve a hiteles és tapasztalatokon alapuló tudásmegosztásnak. Az elmúlt években tartott számtalan konzultáció során több száz vállalkozó kihívásaiból, tapasztalataiból és elakadásaiból alkották meg a program legfőbb vonalát.
A rendezvények háziasszonyaként célja az is, hogy széleskörűen figyelembevéve az igényeket, támogassa azokat a vállalkozókat, akik törekednek a boldog és etikus cég kialakítására.