Válságban a munkatársaid ugyanannyi fizetést kapnak, miközben a nyereséged csökken?
Az infláció miatt lehet, hogy még emeltél is a bérükön az elmúlt években?
Cserébe most segítenek kimászni a bajból?
Igyekeznek többet termelni, a költségeket pedig csökkenteni?
Együtt sírtok és együtt nevettek a cégben?
Amikor a nyereség kevesebb, akkor a munkatársaid bére is kevesebb?
És amikor a nyereség több, akkor a bérük is több lesz?
Ha bármelyikre NEM a válasz, ez a nap neked szól!
segítjük a magyar vállalkozókat
értékelik a résztvevők átlagosan a programot
cégvezető vállalkozó tanult már Csillától
Amikor a bevétel stagnál, vagy lassabban nő, mint kellene, esetleg csökken, akkor a jutalék, mint egy erős gyorsító sáv hiányzik a folyamatból.
Senki nem hajtja magát a plusz eladásért, mert tudják: ha van nyereség azt a cég könyveli el, ők pedig ugyanazt kapják.
Ugyanez fordítva is igaz, válságban is csak a minimumot hozzák, mert nem érdekli őket az sem, ha veszteséges lesz a cég.
A fizetésük így is meg van.
Félsz attól, hogy a legfontosabb, legnagyobb ügyfelekkel rendelkező kolléga feláll, és magával viszi a teljes bevételi bázist?
A versenytársak pontosan tudják, mekkora lyukat okozhat ez Neked, és egy stabil, jól felépített jutalékkal könnyen elcsábíthatják a szakembereidet.
Ez már nemcsak pénzveszteség, hanem versenyhátrány.
Itt az ideje a tudatosítanod: Ez a helyzet így nem mehet tovább.
Ahhoz, hogy a céged ne legyen kiszolgáltatva a munkavállalók szeszélyének és a lassú piaci növekedésnek, vagy a válságnak, egy átlátható, motiváló jutalékos fizetési rendszerre van szükség.
A kérdés már nem az, hogy kell-e egy teljesítményalapú, jutalékos fizetési rendszer, hanem az, hogy milyen konkrét, mérhető előnyöket fogsz kapni, amikor bevezeted?
Az Onlinemárkabolt Magyarország Kft. társtulajdonosa és igazgatónője, a Szemléletváltó mentorprogram mentora
Csilla 9 évvel ezelőtt csatlakozott a céghez. Levente akkor meglátta Csillában a lehetőséget, majd később annyira jól tudtak együttműködni, hogy idén már nemcsak munkatársak, hanem üzlettársak is lettek Magyarország 12. legnagyobb magyar tulajdonú webáruházában (a Forbes független felmérése alapján).
10:00–11:30 A jutalékos rendszer előnyei és hátrányai
Alaposan végigbeszéljük, miért jó a jutalékos rendszer, és milyen hátrányai lehetnek, ha nem dolgozod ki jól. Fel kell készülnöd minden kifogásra, amit hallhatsz a kollégáktól, mert tántoríthatatlannak kell lenned, amikor bevezeted.
11:45–12:30 Milyen feltételek kellenek, hogy bevezesd a jutalékos rendszert
Végigbeszéljük azokat a pontokat, amelyek nélkül nem tud működni a rendszer. A szervezetnek, a statisztikáknak és a pénzügyeknek el kell jutniuk egy adott szintre, hogy a jutalékos rendszer valódi jutalommal járjon.
12:30–13:30 Ebédszünet
13:30–14:45 Kidolgozzuk a jutalékos rendszert
Kidolgozunk egy könnyen alkalmazható jutalékos rendszert, egy egyszerű Excel-táblázatot, amelyet haza is vihetsz, és már másnap alkalmazhatod – ha megvannak a feltételek.
15:00–16:30 Hogyan alkalmazhatod más területekre is?
A jutalékos rendszert az egyéni statisztikákkal teheted igazán ütőssé. Megnézzük minél több munkakör példáján keresztül, melyek azok a mérőszámok, amelyeket bevezethetsz.
Foglald le a helyed még most!
Lurdy Konferencia Központ
Mivel annyira biztosak vagyunk a képzés értékében, hogy 30 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalunk rá, ezért Te csak azzal kockáztatsz, ha nem jelentkezel!
Ha már vannak kollégáid vagy most kezded el a cégépítést, akkor Csilla előadása kihagyhatatlan, hiszen ahhoz, hogy a munkatársaid motiváltak legyenek, az érdekeiteknek egy irányba kell mutatniuk.
Igen! Csilla tudása abban segít, hogy bármilyen területen is tevékenykedjen céged, azonnal alkalmazva valóban olyan csapatod legyen, akik tűzön-vízen át veled tartanak úgy, hogy közben ők is boldogok.
A képzés díját átutalással és bankkártyával is ki tudod fizetni.
Ha akad még bármi, ami visszatart a regisztrációtól, csak írj nekünk egy e-mailt a hello@szemleletvalto.hu címre és mielőbb segíteni fogunk. Legyél te is sikeres cégvezető!