Bistro Kormos Róberttel – Interjú

Megjelent Biros Levente könyve, Mindig Többet ADNI címmel – 52 szemléletváltó tanulság a mókuskeréktől a négymilliárdig.
Maga a szerző üzletember, 2018-ban az év vállalkozójának választották.
Hogy kezdődött a te történeted? Vissza lehet menni erre a tipikus sztorira? Már gyerekként is eladtál mindent, és azt mondták rád: „Na, ebből a gyerekből még nagy üzletember lesz!”
Meg kell-e menteni minden vállalkozást?

Az elmúlt másfél évben a járvány ideje alatt többször, több helyen találkoztam azzal a kérdéskörrel, hogy miként lehet megmenteni a válság sújtotta vállalkozásokat? Az én véleményem megosztó ezzel a témával kapcsolatban, ugyanis azt gondolom, hogy nem minden vállalkozást érdemes megmenteni. Bemutatom miért.
A cégben való munka hátrahagyása – Így add át a felelősséget vezetődnek, munkatársadnak

A vállalkozói lét egy bizonyos szintjén előbb-utóbb ki kell lépnünk a cégünkből, hogy egyre többet dolgozhassunk a vállalkozásunkon a benne való robotolás helyett. De vajon pontosan mikor kell átadni a felelősséget a kulcsmunkatársaknak, igazgatóknak?
Így változott a Szemléletváltó hétvége az évek során II. – Egy következő szint

Három alkalom után én úgy éreztem, mindent elmondtam a Szemléletváltó hétvégék alkalmával, amit el szerettem volna. Az emberekben azonban volt szándék és nyitottság arra, hogy továbbra is összejöjjünk félévente egy olyan hétvégére, amikor közösen tanulunk, fejlődünk, a rendezvény pedig lassan elkezdte elnyerni a jelenlegi formáját.
Így változott a Szemléletváltó hétvége az évek során I. – A kezdet

2022. március 25. és 27. között kerül megrendezésre a X. Szemléletváltó Hétvége. A jubileumi alkalom témája nem más, mint a változás. Maga a Szemléletváltó Hétvége is rengeteg változáson ment keresztül az elmúlt 5 évben.
Így változott a Szemléletváltó hétvége az évek során III. – A rendezvény jelene és jövője

A Szemléletváltó Hétvégék történetét bemutató sorozat előző részéből kiderült, hogyan fejlődött látványosan alkalomról alkalomra a rendezvény. A cikksorozat záró részéből megtudhatjátok, hogyan érte el a profi szintet a Szemléletváltó Hétvége, miért változik meg ismét a rendezvény helyszíne, mi várható a tizedik, jubileumi alkalmon, és mit hozhat a jövő a Szemléletváltó Hétvégék számára.
Kovács Zsolt Milán: Az én szemléletváltó sztorim

Kovács Zsolt Milán 2002-ben kezdte meg vállalkozói pályafutását – ekkor még részben alkalmazottként dolgozva. Cége, a Főkönyvguru nemrég lépte át a 100 milliós árbevételt. Ugyan kezdetektől fogva a felsőbb vállalkozói szintek felé tervezett törekedni, az efelé vezető út nem volt akadálymentes. Biros Levente és a Szemléletváltó program több alkalommal is segített neki továbblépni a vállalkozói elakadásain.
„Nemcsak a túlélés a cél, hanem a profit is” – Business Bar Mentorprogram talkshow

Biros Levente Business Bar Mentorprogram talkshowjának vendége volt 2023. február 1-én. A beszélgetés témája a pénzügyi tudatosság volt.
Akadozik a munkatársakkal való együttműködés a cégedben? Ezek a lépések a gördülékeny vezetés kulcsai

Április 20-án Besztró Szabolccsal, a Billingo operatív és stratégiai igazgatójával és Mándó Milánnal, a minner.hu tulajdonosával beszélgetettünk a Connect Konferencián. A beszélgetésben alapvető fontosságú gondolatok merültek fel többek között a szervezetfejlesztéssel, a hatékonyságnöveléssel és a Vállalkozói Evolúció korszakaival kapcsolatban.
6+1 dolog, amivel a maximumot hozhatod ki a munkatársaidból

Vállalkozóként elgondolkodtál már azon, hogy a munkatársaid az életük 25%-át az általad biztosított munkahelyen töltik? Jogos lehet részedről az elvárás, hogy ebben az időben a lehető legjobb formájukat hozzák, a legjobban teljesítsenek, hogy céged szekere folyamatosan száguldjon. Azonban ez nem mindig van így. Blogbejegyzésünkben összegyűjtöttünk 6+1 érvet arra vonatkozóan, hogyan tudod kollégáid folyamatosan motiválni, hogyan tudod őket a saját határaik feszegetésére ösztönözi azért, hogy céged fejlődése felfelé íveljen.
